A Flórián Műhely Magyarország első produkciós háza, mely a független, kortárs előadóművészet területén létrejövő, művészi igényű előadások támogatását tekinti feladatának. A Flórián Műhely a Mozgó Ház Alapítvány működtetésében és koncepciója alapján, az Alternatív és Független Színházak Szövetségének égisze alatt, valamint a Fővárosi Önkormányzat felajánlása, és a NKÖM támogatása nyomán jött létre. Térkép itt található! 

A Flórián Műhely stúdiószínházi viszonyokhoz közelítő felszereltséggel és térrel rendelkező, közel 700 m2-en működő intézmény, mely a kortárs produkciók számára, tágabban értelmezve, a független kortárs szakmai közeg részére nyújt szolgáltatásokat: - különböző szintű próbalehetőségek (rezidens, főpróbahét, fénytervezés); - szakmai bemutatók, nyilvános főpróbák, munkabemutatók, média bemutatók szervezése; - workshopok szervezése; - a külföldi és magyar művészek közötti együttműködések elősegítse; - szakmai rendezvények lebonyolítása. A Flórián Műhely – amely szoros együttműködésben alakítja ki programját a befogadó színházakkal (BESZT) – törekszik arra, hogy a produkciók létrejöttét inspirálja, azokat mind anyagilag, mind szakmailag, mind szellemileg, mind infrastrukturálisan támogassa. Céljának tekinti, hogy a kortárs produkciók – hazai és nemzetközi viszonylatban menedzselve azokat – elérhetővé váljanak szélesebb rétegek számára is. Igyekszik elérni, hogy az általa jelentős mértékben támogatott produkciók forgalmazásából származó bevételek megfelelő hányadát visszaforgatja a Műhely működésére, amivel egyértelműen a független szcéna kölcsönös felelősség - és szolidaritásvállalására szeretne példát nyújtani. A Flórián Műhely egy igazi szakmai háttérintézmény tehát, ahol a független előadóművészet működési természetének megfelelően, a publikum számára nem látható folyamatok történnek ugyan, de ezek a folyamatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy produkció megfelelő színvonalon kerüljön közönség elé. |