Az Alternatív és Független Színházak Szövetsége (AFSZSZ) és a Mozgó Ház Alapítvány pályázatot hirdet társulatok, produkciók, művészek számára, elsősorban a színház és a tánc területén, valamint ehhez a területhez kapcsolódó szakmai rendezvények megvalósítására. Mindezeken túl, a kuratórium bármilyen formanyelvet használó produkciót, rendezvényt, ötletet fogad és elbírál. A nyertes pályázatok lehetőséget kapnak, hogy a Flórián Műhely infrastruktúráját használva hozzák létre új produkciójukat. Ez a támogatás próbaidőt (egyeztetés és jelentkezési sorrend szerint); fénytervezési időt (amennyiben felelős technikai személyzetet biztosít a produkció); zártkörű, szakmai bemutató megszervezését; a rendelkezésre álló technikai park használatát (amennyiben felelős technikai személyzetet biztosít a produkció); és más, rendelkezésre álló, szakmai háttér biztosítását jelentheti – igény és döntés szerint. Pályázni három kategóriában lehet: I. Kategória: Hivatásszerűen, legalább 3 éve működő társulatok, alkotó műhelyek számára, akik lekötött, nyilvános bemutatóval rendelkeznek valamely befogadó helyen. II. Kategória: Újonnan (3 éven belül) létrejött társulatok, alkotó műhelyek, önálló művészek; valamint alkalmilag működő művészek, társaságok, alkalomszerűen létrejövő produkciók számára. III. Kategória: Szakmai rendezvények és egyéb ötletek számára. Előnyben részesülnek azok a produkciók, melyek - kortárs és progresszív művészeti elképzeléseket; - független és non-profit formában valósítanak meg; - valamint tagjai az AFSZSZ-nek (azok tekinthetők tagnak, akik az esedékes tagdíjat legkésőbb a pályázat benyújtásáig befizették). A pályázathoz csatolni kell: - a kitöltött produkciós lapot - a produkció, rendezvény rövid leírását; - a fontosabb alkotók névsorát, életrajzát, a társulat ismertetőjét; - a produkció, rendezvény költségvetését; - a befogadó intézmény szándéknyilatkozatát (ha van ilyen); - bármely, a döntést megkönnyítő, lehetséges referenciát (ha van ilyen); - különleges technikai igények leírását (ha van ilyen). Jelentkezési határidő: Folyamatos Jelentkezés módja: Email:
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
,
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
Posta: Flórián Műhely, 1033 Budapest, Flórián tér 3. AFSZSZ, 1071 Bethlen Gábor tér 3. 
A jelentkezéshez szükséges Produkciós lap az alábbiakban megtekinthető.
|